„Ha gyors akarsz lenni, egyedül, ha messze akarsz jutni, akkor másokkal együtt vágj neki az útnak.”
A LIFE Network vállalkozók és üzletemberek azon csoportja, akik az anyagi, tárgyi, szellemi forrásaikat a saját és a vállalatuk sikerén túl olyan célokba is készek fektetni, amik változást és életet hoznak a minket körbevevő világba.
A LIFE több, mint egy üzleti network. Célja megteremteni azt a közösséget az üzleti világban, amit a kendőzetlen őszinteség, a jellemfejlődés, a felelősségvállalás és az inspiráció jellemez.
Közösségük és törekvéseik alapja a 4M mozgalma. A Life Network a 4M része és képviseli a négy alapértékünket, ami a Hit, Bajtársiasság, Kaland és az Igazságosságért való küzdelem.
A társadalmunk részét képezi egy olyan csoport, akik négy területen átlag feletti eredményekkel rendelkeznek. A négy terület:
L – Labour – munka
I – Influence – befolyás
F – Finance – pénz
E – Expertise – szakértelem
Mindez sajátos kihívást és egyben felelősséget is eredményez. A LIFE Networkbe olyan vállalkozókat, üzletembereket és felsővezetőket várunk, akik hajlandók őszintének lenni, akik készek a jellemük változására és akiket a sikernél jobban érdekel a felelősség, amivel ez a négy terület jár. Mindezt azzal a céllal, hogy a területeken, ahol befolyással bírnak, ÉLET-et adó változást is hozzanak.
A LIFE központi szemlélete, hogy tagjai az átlag feletti munkabírásukat, pénzüket, befolyásukat és szakértelmüket az üzleti sikereiken túl jelentőségteljes célokba is készek legyenek befektetni. Ennek elsődleges helye a 4M mozgalma. A LIFE Network a 4M különleges támogatói köre és szoros bajtársi kötelék fűzi őket a mozgalomhoz. De a felelősségvállalásunk a 4M mozgalmán is túl nyúlik. A LIFE a világunkat mozgató vezetők formálásán keresztül válik képessé messze önmagán túlmutató változásokat elérni.
Ha mindez megérintett Téged, keress minket!